Felnőtt-kór

(Egy kis slam poetry)

Beszélgettem magammal a múltkor, úgy őszintén.
A felnőtté válásról, a gondolkodásmódról, a belső életkorról.
Kérdeztem és válaszoltam, pszichomókusra nincs szükségem,
egy kis konfliktuskezelés és megoldom a személyiségfejlődésem.

Te komolyan elhiszed, hogy van olyan hely a földön,
ahol virág nem terem, de gyümölcs már igen?

Igen. Az én életem ilyen.
Korán lett kész a gyümölcs, és azt hittem jó ez így
én vagyok a felnőtt, aki mindenre csak rálegyint.

Körülöttem csacska tini-lány csevejek,
én meg a nemzetgazdaságra figyelek.
Érdekel a politika, hallgatom a híreket,
Nem tudom, hogy más ez alatt miért csak facebookon él életet.

S most utólag visszanézve azon gondolkozom,
vajon tényleg túl érett voltam,
vagy nem láttam meg, hogy félig zöld vagyok.

A tükör előtt állva nem fordultam körbe,
s csak azt nem vettem észre, hogy ez a tükör görbe.

Most már tudom, nem öreg voltam, hanem kisgyerek,
aki a felnőttek asztalához ülhetett,
s nem vettem észre, hogy az még nem az én helyem.
Bár legalább kialakult önálló véleményem lett mindenben.

S most míg mások felnőtt önmagukat keresik,

én azt a kis tini lányt, akit anno nagy büszkén elnyomtam,
s az érett gondolkodásommal megfojtottam.

Holnaptól

Holnaptól csak a mára gondolok.

Elegem van a jövőből.

Holnaptól úgy élek majd, mint egy kamasz,
mert ez az életszakasz
az életemből kimaradt.

Holnaptól nem aggódok majd mindenen,
azon nem, amit a jövő terem,
új jelszóm lesz: Carpe diem.

Holnaptól meghallgatok mindenkit,
már eleget beszéltem.

Holnaptól nem válaszolok majd senkinek,
találják ki a többiek.
Úgysincs értelme semminek.

Holnaptól tényleg igazi kamasz leszek,
minden felnőttel összeveszek,
mert a világ sosem kerek… Nélküled